Stress haben

…zu viel
Kedves Olvasóim!
Elérkezett ismét a nap, hogy írok ide… hogy nincs kedvem beadandót írni, így írok ide. Németország környezetvédelmi politikájáról kellene írnom otthonra, de őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Május 18-ig kell leadni, addig csak sikerül valamit összehozni.
Szerdán volt az első német órám. Már délelőtt padlót fogtam amiatt, hogy láttam, hogy a B1-es csoportba raktak. Ami azért fostos, mert így alkalmam sincs fejlődni. Az óra 16.30-kor kezdődött, picit késtem, mert ugyan két perccel hamarabb voltam kint a buszmegállóban, de a busz nem jött. A másik meg a Neckar túloldalán közlekedik, szóval át kellett gyalogolnom az Alte Brücke-n. Ami egyébként nem is lett volna gond, mert jóféle, csak épp siettem, és szitált az eső. Szóval úgy 6-7 percet késhettem, de nem volt vészes. Szokásos bemutatkozás, de nem ám magadat, hanem a melletted ülőt. Ez a németek mániája lehet, az információs napon is így kellett bemutatkozni. Amikor hallottam a többieket beszélni, kicsit kiakadtam. Ha hallottatok már amerikait tipikus amerikai akcentussal németül beszélni, akkor az semmi ahhoz képest, amit ezen az órán produkáltak. Biztos nekem is van magyar akcentusom a németben, de én legalább igyekszem. Az megint más dolog, hogy ha valami szót néhány ember nem értett, és a mellettem ülő amerikai lányka pedig pont értette, akkor angolul mondta el, mit jelent. Addig még egészen azt hittem, hogy angol órára csöppentem. A tanárcsajszi jó fej, mondta, hogy neki is ugyanolyan sálja van, mint nekem, csak zöldben, de ő is Pesten vette 🙂 Annyi volt vele a gond, hogy egy igét annyira rosszul magyarázott el, hogy szerintem senki nem értette, hogy valójában mit is jelent. Még jó, hogy vittem szótárt, hogy megkeressem. Aztán a mellettem ülő francia lánynak én magyaráztam el – nem akarok nagyképű lenni, de normálisabban -, hogy mit is jelent az a szó. Mert nálam az, hogy “Ich verzichte auf das Frühstück, aber das Mittagessen nicht” akármit jelenthet, pl. hogy szeretem a reggelit, de az ebédet nem, megeszem a reggelit, de az ebédet nem. De az, hogy ez lemond lenne… Sosem jöttem volna rá. Szóval ez, meg a diáktársak okozta sokk következtében jutottam arra, hogy átkérem magam B2-re. Majd holnap óra előtt szeretnék beszélni a tanárral, aki egy másik nő lesz, de majd elmesélem a sokkoló élményeimet az előző hétről. Akiktől eddig kérdeztem, azt mondták, hogy meg szokták engedni. Az igazgatóval beszéltem pénteken, ő azt mondta, hogy B1-es szinten jól beszélek. Ja, mondom, oké, de én ezen javítani szeretnék. Valahogy nem szintentartásért adtam ki 75 eurót, remélem, ez érthető. Szerdán annyira szétidegeltem az agyam emiatt, hogy a fejem széthasadásától tartottam, pedig nem is radioaktív. És az a borzalmas, hogy ha most is rágondolok, megint elkezd sajogni. Szóval be is fejezem ezt a témát.
Csütörtökön volt a természetföldrajzos terepgyakorlat megbeszélése. Mint utóbb a mélből kiderült nem 150, hanem 170 euró lesz, de reménykednek, hogy jó jönnek ki anyagilag, és vissza tudnak belőle majd adni nekünk. Én annyira nem reménykedem ebben… De igazából inkább erre megyek, mert ez annyira jó témákat fog át – glaciális felszínformálás, karszt, ilyesmik, tiszta geomorfológia! Úgyhogy inkább rááldozom ezt a pénzt, és nem megyek pl. a félévközi kirándulásokra, csak a Boden-tóhoz, mert az ingyen lesz. Meg próbálok a kajában is spórolni. Rájöttem, hogy ha németül nem is tanulok meg normálisan, legalább főzni igen 😀 És élvezem is. Nem hittem volna, hogy ennyire fogom, de annyira jó érzés, főleg ha jól sikerül. A gulyáslevesem is nagyon tuti lett, meg a tegnapi sertés pörköltem is. Már csináltam krumpli- és paradicsomlevest is, majd főzeléket is szeretnék, meg töltött paprikát. 🙂 Már van egy kis mappám – amit amúgy az egyetemen adtak a beiratkozáskor -, amiben összeszedem a receptjeimet. Már van 10! Remélem, nyárra szép kis listám lesz 🙂 Egyébként persze németül is meg fogok tanulni normálisan, csak kerüljek át B2-re, hogy legyen kihívás. Mert itt az abszolút nem segít a fejlődésben, hogy a francia lánynak segítek kiejteni a Lächeln szót. Persze neki segít, de nekem…
Legyen is elég most ez mára, még eszem egy Haribo Phantasia gumicukrot, ami olyan finom, hogy csak na!
Aztán jók legyetek, rosszat ne halljak!
Eruthaliel
Reklámok
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

Beindult az egyetem

 

Kedveseim!
Mivel azt ígértem, hogy gyakrabban fogok írni, ezért itt is vagyok, és írok az elmúlt ööö másfél hétről!
13-a péntek volt, és ugyan nem vagyok babonás, de a nap esti része tényleg elég gagyira sikerült. Délelőtt egészen sikerélményeim voltak, le tudtam adni a német kurzus jelentkezését, plusz Anitával vettünk fakanalat 😛 Elharmadoltuk a hármas csomagot 🙂 Este 6-tól írtam be magamat mosásra, így fél 6-kor már izgatottan vártam ezt a csodás alkalmat. Át is robogtam a 17 alá, hogy elkérjem a kulcsot. A fazon a kezembe is nyomta azt egy 20 eurós fejében – mert ugye bebiztosítják magukat -, aztán elhúztam. Feljöttem a ruháimért, majd le az alagsorba. Három mosógép és három szárítógép fogadott. Áttanulmányoztam a leírást, hogy nagyon profin tudjam kezelni a gépeket. A gond nem is ezzel volt, hanem azzal, hogy azt írták, dobjam be a pénzt. Aha, de mennyit? Mert ez sehol nem volt, a portán sem mondták. Szóval majdnem egy órán keresztül szerencsétlenkedtem, feljöttem Annához is, de nem volt itthon, pedig jól jött volna a segítsége, mégiscsak egy hónapja van már itt, tuti, mosott azóta. Szóval visszamentem a 17 alá a portához, ahol egy másik fazon volt, aki mondta, hogy nem pénzt kell bedobni, hanem érmét, amit itt tudok megvenni 2 euró/db áron. Na, mondom, remek, adjon egyet. Aztán magyarázott valamit, hogy meg is kéne szárítani, miért nem veszek kettőt. Szóval kettő lett belőle, de végül nem szárítottam, csak itt a szobámban teregettem. Mint utóbb kiderült, elő is volt készítve az egyik mosógép nekem, mosószerrel és öblítővel, de természetesen én a másik kettő üresbe pakoltam felhasználva a folyékony mosószerem egy részét. Mindegy, ebből is tanultam. Kéthetente viszont biztosan nem fogok mosni, és az is biztos, hogy este sem. Inkább felkelek 6-kor, és bejelentkezem 7-re, de az estémet nem rontom el ezzel. Negyed 10 volt, mire visszaértem a kulcsleadás után. Se vacsora, se pihenés, csak idegeskedés. Szép volt.
Vasárnap jó katolikus módjára elindultam a 9.49-es buszhoz, hogy 10-re odaérjek a templomba. Kicsit gyorsabban is mentem, miután leszálltam a buszról, mert csak pár perc volt hátra a kezdésig. Odaértem, és be volt zárva az ajtó o.O Á, nem baj, bemegyek oldalról. Az is be volt zárva. Aztán a hirdetőtáblán kihelyezett áprilisi miserendet elolvasva rádöbbentem, hogy nem is minden héten van itt mise, hanem 3 helyen oszlanak meg. Szóval hazabattyogtam, és feljöttem netre, hogy keressek egy esti misét valahol a városban. Így leltem a Betriebshof-nál levő St. Albert templomra. Ott minden második héten van este fél 7-kor mise, nagyon kis hangulatos templom. Szóval ennyit arról, hogy közel van a templom… :S
16-án elkezdődött az egyetem, juhúú. Mármint még nem, mert csak keddtől vettem fel órákat, szóval a hétfő még pihi volt – már amennyire. Elmentem az IKEA-ba, ami Mannheim egyik legkülsőbbebb részén van, 2 villamossal és egy busszal lehet oda eljutni, kb. másfél óra alatt. Nem rossz. De legalább a bérletem érvényes addig. Szóval vettem pár dolgot, ami még hiánycikk volt, mint pl. lábtörlő, lapos tányér, kerámiatál és egy másik élőlény rajtam kívül. Virág Úr nagyon csendes fazon, Ti is bírnátok. Remélem, még egy darabig velem lesz, bár azt még nem tudom, hogy viszem haza 🙂 Kedden aztán elkezdődött a suli, elsőként egy terepgyakorlatos megbeszéléssel, ahol kellemetlenül tapasztaltam a német honfitársak rosszalló bámulását a megszólalásomkor. Persze Andris, Anya és Attila (csupa A-betűsök) szerint csak beképzelem, és nem kéne emiatt szenvednem. Andris szerint tehetnek a németek egy szívességet, hogy megszólalok az anyanyelvükön, amikor ők egy szót nem tudnak magyarul. Persze ez igaz, de akkor is olyan rossz érzés, pláne amikor visszakérdeznek, hogy mit mondtam, mintha nem is németül tettem volna. Ilyenkor azt érzem, hogy tényleg nem is németül szóltam hozzájuk, vagy mintha én egy másik német nyelvet tanultam volna nem is tudom hány éven keresztül. A megbeszélés után volt egy előadásom, Kartographie. Szerencsére volt vetítés, mert necces lett volna a megértés enélkül. Kaptunk házit is, amit már szorgalmas kisdiák módjára tegnap elküldtem a tanárnak 🙂 Szerdán ismét egy előadásom volt, Hydrogeographie, ami egy kisebb teremben volt, és habár itt sem ismertem senkit, mégsem éreztem annyira egyedül magam. Ráadásul az óra témája is közelebb áll hozzám – a jég témakört kezdtük (: – úgyhogy egy-egy alkalommal motyogtam magamban a magyar választ 🙂 Szerdán fél 5-kor írtuk a német kurzus szintfelmérőjét, ami egy katasztrófa volt. Nem tudom, miért ez alapján döntik el, hogy ki hova kerül. Illetve azt nem értem, hogy ez alapján hogy tudják eldönteni. Olyan volt, mintha a nyomtató bedöglött volna, és nem nyomtatta volna ki az összes szót. Ez volt a nyelvtani rész. Meg persze mondatátalakítás, na ott is remekeltem… Az írásnál pedig 3 rövidke fogalmazást kellett írni, gondolom a szókincsre voltak kíváncsiak. Én meg az eredményre leszek… A csütörtök viszonylag hosszú napnak indult, tekintve, hogy reggel negyed 10-től volt az első órám – Geomorphologie. A tanár egy agyrém, de szerencsére az óra vége előtt 20 perccel el kellett jönnöm, hogy beérjek a gyakorlatomra a Berliner Straße-ra. Geokommunikation im Web. HTML-nyelvet kezdtük, amit GIS-en én anno tanultam, de most németül átgondolni az egészet… Elég brutális volt. De azért szerintem menni fog. Ráadásul kevesen vagyunk, és van egy német lányka, Julia. Vele van a csütörtök 4 órási órám is, ami mint utóbb kiderült ütközik egy GIS-es előadással – eredetileg 2-től lett volna, de átrakták 4-re, én meg feleslegesen vártam az üres előadóban. Szóval a tanárnak is írtam, hogy ez most nem fog összejönni, ne számítson rám az órán. De így legalább van arra időm, hogy hazajöjjek ebédelni, vagy esetleg könyvtárazzak – amit nem is ártana igazából.
Ennyit a suliról. Most egy kicsit rólam is.
Eltekintve az egyedülléttől azt hiszem, kezdem megszokni a helyzetet. Bár nem tagadom, hogy örömmel hazamennék, de azért még mindig azon az állásponton vagyok, hogy azért vissza is szeretnék jönni. Ha jól tudnék németül, akkor talán jobban tudnám élvezni ezt az egészet. Vasárnap misére menet összefutottam Annával a buszon, aztán a 32-es buszon a lengyel lánnyal. Mindketten a Brass Monkey-ba mentek, volt valami összejövetel. Ne is kérdezzétek, hogy én ezekről miért nem tudok, én magam sem tudom. De az biztos, hogy vasárnap délelőtt nem is mennék ilyenre. Meg a legtöbb este 10-kor kezdődik, én akkor már nem szeretnék eljárkálni itthonról. Azt hiszem, kinőttem már ezekből a bulikból, hogy hajnal 4-re érjek haza. Valahogy kedvem sincs hozzá, meg igazából túl fáradt is lennék. Szeretek aludni, na. Nem mondom, hogy egy-egy ilyen alkalomra nem fogok elmenni, de amíg nincs, aki elhívjon ezekre, nem is nagyon vadászom a lehetőségeket. Inkább próbálom kipihenni magamat. Túlságosan lefárad az agyam estére, pedig nem is kell a nap 8 órájában németül beszélnem. Uh, az elég beteges is lenne.
Ma volt az egyik ötnapos terepgyakorlat megbeszélése, amire van pár ellenérvem, hogy ne menjek. Először is július 2-től 6-ig lesz, amikor terveztük Attilával, hogy kijön. Másodsorban ez kimondottan társadalomföldrajzi jellegű, így nem hiszem, hogy nagyon élvezném a kérdőívezést. Harmadszor pedig 100 euróba kerül a 4 éjszaka ellátása, amire nem igazán van pénzem, pláne, ha az előző két okot is belevesszük. Így 99%, hogy lemondom, még megvárom a csütörtöki természetföldrajzos tgy megbeszélését, az jobban is érdekelne, remélem, nem lesz olyan drága – megint túl naiv vagy, Gabi.
Ja, azt mondtam, hogy az egynapos terepgyakorlatomon egy olyan csoportban leszek, ami ugyan ötfős, de egyedül csak én voltam a megbeszélésen múlt hét kedden? Ami olyan csodásra sikerült. Mármint a megbeszélés. Szóval a többieknek halvány lila gőzük nincs az egészről, és amikor írtam, hogy szívesen elküldöm nekik a tájékoztatót, még egy “OK, Danke”-t sem írtak vissza, szóval nem küldtem el. Ráadásul ha a most csütörtöki term.föcis tgy megbeszélés elnyeri a tetszésem, akkor lehet, ki is hagyom ezt az egynaposat. Jól hangzana a dolog, de nem szeretnék 5 ember helyett dolgozni. Menjenek már. Szóval a végén még ezt is leadom, a tanárok szeretni fognak.
Azt hiszem, most már eleget írtam ahhoz, hogy ezt lehessen egy blogbejegyzésnek hívni, úgyhogy most le is lépek innét, majd még jelentkezem 😉
Eruthaliel

 

Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

es wäre gut…

… ha tudnék németül.
Cső Kedveskéim, megint én vagyok az!
Még nem teljesen tudom, hogy a címnek mennyi köze lesz a leírtakhoz, de ez nem gond.
Pár dolgot szeretnék megemlíteni a kollégiummal kapcsolatban. Az elmúlt egy hétben sikerült tanulmányoznom az itteni emberek életét. Illetve nem igazán, mert konkrétan kétnaponta futok össze egy-egy emberrel, velük is főleg a liftben. Habár hallani lehet mászkálásokat a folyosón, főleg estefelé, amikor az arab srácok (vagy legalábbis úgy néznek ki) partit csapnak. Persze nem olyan eszeveszett partikra kell itt gondolni, inkább csak dumálgatnak. Legalábbis ami nekem ebből lejön. Azt ne kérdezzétek, hogy miről, mert arabul beszélgetnek. Bár ha németül tennék, akkor sem valószínű, hogy megérteném. A hosszú hétvége (péntek is szünnap volt itt, szóval négynapos hétvége) alatt nem volt takarítva a közös zuhanyzó és wc, így hétfő estére elfogyott a drága kis wc-papír a nőiben. Még szerencse, hogy hoztam otthonról. Aztán kedd reggelre meg leszakadva láttam azt a textil kéztörlőt, amibe úgy tudja az ember megtörölni a kezét, hogy lehúzza, majd a gép magától visszatekeri, és gondolom, megszárítja. Legalábbis így lenne logikus. Mindenesetre a lényeg, hogy leszakadt. De nem egy kicsit beszakadt a széle, hanem konkrétan egy cérnaszál tartotta az egész anyagot. Én nem tudom, melyik lány lehetett ilyen erős, illetve azt sem értem, hogy minderre miért volt szükség. De lehet, csak kapaszkodni akart… A takarítónői brigád persze kora reggeltől itt tartja a mindennapos traccspartit, ahelyett, hogy pl. ezeket a hiányosságokat kijavítanák. Lusta egy népség. És még fizessek nekik 59 eurót egy szobatakarításért. Oachkatzlschwoaf! Inkább vettem a DM-ben ilyen padlótörlő rongyot, és ma felmostam. Ingyen. De 59 euróért megcsinálom ugyanezt akár egy másik szobában is. Mert nem tudom, hogy ez a takarítás miből állna, ha nem ebből. Szőnyegünk nincs, csak ilyen linóleum jellegű van. Gondolkodtam veszek egy kisebb szőnyeget, de porszívót szerezni még nagyobb bajjal járna. Bár múlt héten láttam egy srácot átbattyogni eggyel, szóval biztos lehet bérelni, vagy nemtom. A női mosdó rejtélyei egyébként még a törülközőleszakítás előtt kezdődtek, ugyanis hihetetlen módon ezek a lánykák nem képesek elzárni normálisan a csapot. Ha a törülközőleszakításhoz van elég erejük, akkor ehhez miért nincs? De biztos csak én nem értem, és pont ezért zárom el naivan minden egyes alkalommal én. Egyszer Nobel-díjat fogok kapni.
Tegnap bevittem a szemetet a szemétgyűjtő szobába. Azt hittem, hogy képzelődöm, amikor nem találtam új szemeteszsákot. Mármint olyat, ami a szobákba való, ilyen kicsit. Tehát ha mindezt jól értelmezem, akkor csak ki kellene ürítenem, és visszarakni a büdös zacskót a kukába? Igitt! Undorító egy dolog, szóval azt is kidobtam, és a Budakesziről elhozott kukászacskót raktam a helyére. Trehány egy népség. De legalább a tegnapi vásárlást követően a buszmegállóban eltöltött 5 perc alatt rájöttem, mit kell dobni a Grünerpunkt nevű kukába (házhoz menő szelektív gyűjtés is van, és elolvastam a kukára írtakat – igyekeztem nem feltűnően). Idejönnek a tejes és üdítős dobozok, joghurtos poharak, alufólia meg a fémek. Úgyhogy tegnap guberáltam a saját kukámban, és átcsoportosítottam (Hoover-index) a tejes dobozaimat. Ez egy igazán érdekes történet volt.
A vásárlásról.
Az elmúlt napjaim arról szóltak, hogy a város nevezetesebb pontjait boltjait megnéztem, és összeírtam a fontosabb termékek árát. Mindebből egy olyan következtetést vontam le, hogy a REWE-ben nem szabad vásárolni. “Az túl drága nekem.” Itt 10 perce a Netto nevű üzlet van, aminek végre sikerült megtanulnom a nevét, mert eddig Dottónak hívtam – nem mintha a Netto olyan iszonyatosan bonyolult név lenne. Ez a Netto egész olcsó, legalábbis a REWE-hez képest mindenképpen. 1 kg rizs pl. kétszer annyi a REWE-ben, egy jobb minőségű só pedig szintén. Szóval köcsögöm szépen, de a REWE-t kihagyom. A LIDL még jó, bár kissé el van dugva a Betriebshof és a Hbf között, de azért megtalálható. Amin jókat mulattam, azok a helyi elnevezések. Itt a PUR nevű mosogatószer ugyanolyan csomagolásban és összetételben “PRIL”, a CIF nevű tisztítószer pedig “VISS” – természetesen f-fel kiejtve. Borzalmas. A termékek elrendezését már meg sem említem – bár az továbbra is kérdéses számomra, hogy mit keres a só a gabonapelyhek mellett…
Tegnap gondoltam, befizetem a német kurzus + a “szociálizálódjunk a diákigazolványért” díját (ne kérdezzétek, mi ez, gőzöm sincs – az sem biztos, hogy erre van a díj), de a bankszámlám csak elméletileg létezik, gyakorlatilag még nem. Így a csajszi hazaküldött, hogy ó, már lehet, meg is érkezett a kártyám. Hát nem! Sőt, még ma sem, úgyhogy be sem mentem. A német kurzus jelentkezési határideje holnap 10-12, szóval ha így nem tudok utalni, akkor megpróbálom a sima befizetést, remélem, lehetséges. Padlót is fognék, ha nem működne.
Azt hiszem, kifogytam a mondanivalóból. Talán még annyi, hogy jövő héttől kezdődik a suli, nagyon izgi 🙂 Most én megyek is, minden jót Nektek!
Eruthaliel
Kategória: Heidelberg | 1 hozzászólás

69123 Heidelberg

Kedveskéim!
Örömmel jelenthetem be, hogy ezennel kezdetét veszi az öthónapos blogbejegyzés-sorozat innen, Heidelbergből. Nem garantálom, hogy ezek gyakoribb szösszenetek lesznek, mint eddig, de igyekszem többet írni magamról, a városról, a történtekről, az emberekről stb.
Olyan sok mindent tudnék ide írni az elmúlt napokból, hogy szerintem nem engedné közzétenni a wordpress. Így igyekszem rövidebben fogalmazni, már amennyire sikerül. Április 1-jét megelőző napokban valahogy nem éreztem azt, hogy én most hónapokra eltűnök, csak mintha egy-két hétre jönnék ide, aztán megyek haza. Aztán az állomáson tudatosult bennem, hogy nagyon sok hétről van szó, és nem tudom, hogy fogom bírni lelkileg. Ez volt életem eddig legnehezebb búcsúzása. A legboldogabb találkozása pedig majd nyáron lesz. A sok és nehéz cuccok valamennyire elvonták a figyelmemet a reggeli és délelőtti órákban a hiánytól, sokkal inkább éreztem azt, hogy nem érzem a karjaimat. Két nagy húzós bőrönd, egy nagy túrazsák és egy kis hátizsák. Ha a fejemre is tudtam volna valamit rakni, szerintem került volna oda is egy kisebb táska. Münchenig nem nagyon volt mozgás a fülkében, Linznél szállt fel 3 emberke, az egyik (szerencsére – elég fura volt) leszállt a következő megállónál. A két srác pedig beszélgetett és aludt. Igazából eléggé nehezményeztem a végén, hogy szó nélkül kimentek a fülkéből München előtt, meg sem kérdezték, hogy segítsenek-e levenni a cuccaim. De mindegy, kemény vagyok, és levettem én. A Heidelberg felé tartó vonatra bő egy órát kellett várnom, így volt időm reggelizni, tudtam Anyával beszélni telefonon, és megállapítottam, hogy semmit nem tudok németül. Ezek jobban hadarnak, mint én. Borzalmas. A vonaton még megettem a kis Jó reggelt kekszemet (ezt mennyire hiányolom itt!), meg aludtam egy picit. Már a leszállás ideje volt, amikor valamit gagyogtak be a hangosbemondón Heidelberggel kapcsolatban. A sistergésre fogtam, hogy nem értettem pontosan, de nyilván nem ez volt az elsődleges ok. Mindenesetre 10.44 után fogtam magam, és elindultam csigalépésben a kocsi közepéből az egyik ajtóhoz. Az ajtónál egy srác megkérdezte, hogy Heidelberg jön-e, mondom, ja, asszem. Aztán amikor a vonat megállt, és egy kihalt állomást láttam nem Heidelberg felirattal, akkor gyorsan megérdeklődtem a kalauznál, hogy ez Heidelberg oder nicht. De ő csak mutogatott az előbb említett srácra, mintha nem tudna beszélni. Szóval leszálltam nagy nehezen, és odabattyogtam az induló vonatok listájához. Ott megkérdeztem egy nénit, hogy ez most Heidelberg, vagy sem. Azt mondta, hogy majd jön egy vonat, ami odavisz. Mondom, ez igazán remek. Itt már teljesen kiborultam, hiszen a Deutsche Bahn oldalán nem írtak átszállást München és Heidelberg között, nem is igazán értem a dolgot a mai napig. Mindenesetre jött a vonat úgy fél óra múlva, amire felszálltam, majd 10 perc után le. Egy hatalmas lépcsőrengeteg fogadott, igazán ne mondd nekem ezt jó! De szerencsére egy apuka segített felvinni az egyik bőröndöt, örök hála neki innen is! Aztán kimentem szépen a buszokhoz, vettem napijegyet, majd vártam a buszt. Amikor leszálltam a Bonhoefferstraße-n, egy lány volt mögöttem hatalmas nagy táskával. Oda is mentem rögtön, hogy “csak nem az SRH-t keresed te is?” És de! Szóval együtt vánszorogtunk ide nagy nehezen. Mert ez olyan, mint egy labirintus. Az első instrukciók és kulcsátadások után fel is jöttünk a 13-as szám 5. emeletére. Marie (a francia lány a buszmegállóból) is itt lakik pár szobával arrébb.
A szobáról.
Semmi extrát nem kell elképzelni. Kicsit szerény körülmények uralkodnak itt, de mit is várjon az ember, ha a legolcsóbb kollégiumba szeretne költözni. Mondjuk nem panaszkodom, mert van egy picike hütttőm! Meg egy mosdókagyló és rengeteg szekrény. Ja meg ágy és asztal. Meg persze ablak is. A szoba déli fekvésű (“Ki fekszik délben?”), szóval nyáron igencsak jó hőmérséklet lesz idebent. De egyébként meg nincs semmi gond vele, lassan kezdem belakni magamat, már csak egy-két dolgot kell venni, hogy teljes legyen az összhang köztem és a szoba között. Konyha nincs ebben az épületben, csak a 17 alatt egy erasmusos, de még nem voltam ott, megoldom én okosba’ a kajálást.
A hétfői megérkezés után kipakoltam és bevásároltam a Bismarckplatzon, mert a menetrend alapján az tűnt olyan központi helynek, ahol tuti van valami boltféle. És tényleg! Azóta viszont megtudtam, hogy innen 10 percre gyalog van egy Zupömaht, úgyhogy mostanában oda szoktam menni. Kedden kezdetét vette az Orientierungstage nevezetű háromnapos információátadásos móka, amire Marie-val és egy szlovák lánnyal együtt mentünk. Gyalog. Az Altstadtba. Mert nekik nem volt jegyük, és “nincs az olyan messze”. Végülis 45 perc volt, szóval kibírható. Az első nap elég laza volt, beosztottak minket csoportokba szakok szerint, ahol megismertem egy román geográfus lányt (Anna), meg egy ELTE TTK kémiás fiút (János), úgyhogy két fővel gyarapodott az ismertségi köröm. Anna ráadásul itt lakik a koliban a 4. emeleten, úgyhogy együtt is jöttünk haza ebéd után. Én egyből a netet mentem intézni, mert sürgős lett volna már egy kis szkájpos beszélgetés az otthoniakkal. Aznap szerencsére sikerült is ezeket elintéznem. Másnap az INF (Im Neuenheimer Feld) volt az infós nap helyszíne, amire csak délre értem oda, mert délelőtt a Studierendenausweis-ommal (diákigazolványöö) szerencsétlenkedtem. De szó szerint. Egyik helyről küldtek a másikra, meg oda-vissza, mert senki nem tudtam, mi kell nekem, és igazából én sem. Elegem volt az egészből, legszívesebben sírtam volna. De végül csak összejött. Szerda délutánján pedig volt a Stadtrally (‘Stathalí’), ami a város megismerésén alapult – volna. Mert a kérdések úgy 75%-át neten kerestük meg. De Anna rajza eredeti volt! Szerintem arra max. pontot is kaphattunk, nagyon tutin nézett ki a Neue Uni falán található Pallas szoborról készült rajzocska. Egyébként megnyertük a versenyt, így ingyen mehetünk egy, az egyetem által szervezett kirándulások egyikére 🙂 Csütörtökön a szerdán elmaradt önkormányzat és bank kettőse várt rám, ami elég könnyen és gyorsan ment. Magam sem értettem. Sőt még a Semesterticketet is meg tudtam venni, így nem kell most már jegyekkel bajlódnom. A csütörtöki nap is az INF-en volt, főleg az egyik számítógépes teremben, majd a Sportközpontban. Utána megvendégeltek minket kávéval, gyümilével és sütivel. A Sportcentrumban másik két magyart is megismertem, Anitával gyorsan meg is találtuk az összhangot a sütizés terén – mert ugye mi magyarok vagyunk, vegyünk mindenből kettőt, ha már ilyen pici szeletek vannak (2×2 cm-esek lehettek egyébként). 😛 A sütizés után Annával jöttünk haza, majd eszembe jutott, hogy nekem vásárolnom kell. A boltban meg az jutott eszembe, hogy hétvégén valamit ebédelni is kellene, úgyhogy 4 helyett kicsit több dolgot vettem. A hütttő fagyasztó része viszont nem az igazi, remélem, azért holnapig nem lesz semmi bajuk a dolgoknak. Merthogy holnap nagy főzés lesz itt kérem. Mármint a részemről a magam részére.
Ma találkoztam IDórival és Regivel (Erasmusos tréningen ismertem meg, TÓK-os lány), barangoltunk a városban, meg beültünk egy pékségbe. Ettem berlini fánkot, juhúúú! Nagyon finom volt 😀
Az érzésekről.
Az intézkedések hada, a honvágy, a hiány és a társaság- és ismertségnélküliség gyakran rányomja bélyegét a hangulatomra. Konkrétan már az első nap haza akartam menni. Ez valamelyest alábbhagyott, de nem utasítanék vissza egy ingyen retúrjegyet Pestre. Merthogy azért csak visszajönnék. Az egyetemre nagyon kíváncsi vagyok, és tanulni szeretnék, sokat. Remélem, ez kicsit jobb kedvre derít, és megpróbálom majd megszokni az itteni életet egy időre. Persze mindez csak takargatja majd “Gabi szenvedéseit”, amit belül él át, hogy szívét odahaza hagyta, és egy darabig sehogy sem tud idejönni. Valahogy nem nagyon találom a helyem, persze ez még az 5. napom – elég durva. Néha azért még most is vannak olyan képzelgéseim, hogy egy hét múlva megyek haza, és ennyi volt. Mint valami vakáció. De ez egy hosszú vakáció lesz. Mindenesetre nem szabad keseregnem. Amint elkezdődik az egyetem, lesz mit csinálnom, minden nap megtanulok vagy 50 új szót vagy kifejezést németül, elkezdem szervezni a szakdogám, meg írni az otthoni beadandóm, és csak röpülnek el a napok, hetek és hónapok. Bár így lenne…
Nagyjából ennyit is szerettem volna ma írni ide. Folytatás mindenképp lesz, remélem, minél több ember örömére! 😛
Legyetek jók, rosszat ne halljak felőletek!
Eruthaliel
 
 
Ui.: A szövegben szereplő furcsa, kiejtés szerinti német szavakért elnézést kérek. Egyszerűen nem tudom nem észrevenni ezt a raccsolást 😀
Ui2.: A címben szereplő nagyon címre hasonlító szöveg az, aminek látszik. Nagyon humoros vagyok, mint mindig (:
Kategória: Kategorizálatlan | 3 hozzászólás

31 nap

Cső Drágáim!
Régen írtam már ide, és ennek most az okait nem is szeretném kifejteni. Legyen elég annyi, hogy volt egyéb dolgom 🙂
Holnap március 1-je, és már két és fél hete a 11. kerületi önkormányzatnál vagyok gyakornok, úgyhogy kapom jobbról-balról a tudást, és igyekszem őket feldolgozni. A fejfájás persze ettől a sok infótól néha-néha megjelenik, meg persze ez a hülye időjárás sem tesz neki jót. Ma 15 fok volt és napsütés, tegnap meg 1 fok és egész napos havazás. Ki érti ezt?
A március azért is fontos hónap, mert ez az utolsó hónapom idehaza, mielőtt kimennék. Április 1-jén utazom. Gondoltam, kiírom fb-n, hogy aki szeretne, addig tud velem találkozni, de mivel eddig sem tolongtak az emberek, hogy mi van velem január közepe óta, úgy gondolom, hogy nem is érdekli őket. Szerettem volna “búcsúpartit” sok mindenkivel, de kétlem, hogy ez meg fog valósulni. De hát ez van. Mondjuk augusztus végén hazajövök, szóval nem tűnök el örökre.
Para amúgy a dolog. Szokásomhoz híven többször elfog a kétség, hogy nem is tudok németül, viszont nincs erőm és energiám leülni tanulni. Pláne, hogy 4-ig dolgozom, 5-re jó esetben hazaérek… Pedig rá kéne venni magam, hogy legalább olvassak németül, hátha az is segítene. Na majd!
Most viszont megyek szerintem. Talán áprilistól felélénkül ez a blog, de nem garantálom. Eléggé őskövület már, sokféle dolog, sokféle érzés kavarog az oldalakon, de azt hiszem, még egy erasmusos rész beleférne a keretbe 🙂 Hogy aztán mi lesz az oldal sorsa… Elrakom az utókornak 🙂
Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

újra itt

Kedveskéim!

Mielőtt valaki is beszólna, hogy miért csak most írok, megjegyezném, hogy két héttel ezelőtt akartam írni, sőt írtam is, elég sokat, de hirtelen elszállt az egész. Úgyhogy nem volt kedvem újra leírni a dolgokat, inkább hagytam a francba.

Annyira nehéz hozzászokni meg elhinni, hogy vége a nyárnak. Tudjátok ez egy olyan nyár volt, amiről mindig is álmodoztam. Azt csináltam, amit szerettem volna, azzal voltam, akivel szerettem volna. Kell ennél több? 🙂 Talán még pár helyszín, pár program, amivel még szebbé vált ez a kis vakáció. Július elején voltunk a Balatonon, ami iszonyat jó volt, szerencsére kifogtuk július egyetlen kánikulai idejét, így több leégéssel gazdagítottam a nyaralásunkat 😀 De szerencsére nem voltak olyan vészesek ezek a kis pirulások. Ellátogattunk Tihanyba, ahol nem tudom, mikor voltam utoljára, nem is emlékeztem rá. Jó volt, hogy csak mi ketten lehettünk, főzhettem, mosogattam/-tunk, együtt vásároltunk, nagyon élveztem 🙂 Július további részében is együtt voltunk, én mentem Attiláékhoz, Ő jött hozzánk. Aztán augusztusban volt egy két hetes “szünet”, amikor Attila Szigeten volt aztán otthon, én meg végig otthon. Augusztus 20-án végül Rákó helyett Erdélybe REPÜLTÜNK, ami szerintem felért rengeteg Rákóval. Biztosan jó lett volna Rákó is, de valahogy ez sokkal jobban tetszett. Repülővel mentünk, ami kicsit mindenki számára hihetetlennek tűnik, hiszen Erdélybe repülővel? Milyen dolog az? Ez egy kifejezetten jó dolog volt 😀 Nagyon élveztem, bármennyire is paráztam az elején. Eszméletlen jó volt. Az ottani programokról nem is beszélve. Szovátán töltöttük a hét első felét. Egyik este kint bámultuk a csillagokat, látszódott a Tejútrendszer 🙂 Végre nem volt semmi fényszennyezés, szép idő volt, és néha-néha a közeli patakocska csobogása is odahallatszott. Egészen idilli kis környezet. Marosvásárhely már kissé zajosabb, a város majdnem közepén volt a szállásunk, így a csillagokról lemondhattunk. Nem mellesleg a völgy adta esti hűvös sem volt már itt meg, kb. hajnal 3-4 fele hűlt le egy picit a levegő, de korántsem annyira, mint Szovátán. Szovátán túráztunk, szemetet szedtünk (elvégre Önkéntesség Éve van), kötélkertezünk, csapatépítettünk. Marosvásárhelyet is igyekeztünk megismerni, a főtéren szórólapoztunk, a nehéz munka után pedig a “Gében” megittunk a jól megérdemelt kis sörünket 😛 Remélem, ez a csereprogram megvalósul jövőre idehaza, és abban is reménykedem, hogy itthon leszek, hogy részt vehessek én is rajta.

Szombaton (aug. 27.) hazajöttünk Erdélyből, én meg másnap már mentem is Csabára, mert hétfőn műtötték a lábam. Annyi tortúrával járt ez az egész, hogy hihetetlen. Kaptam egy liter infúziót, még Erdély előtt vérvételre is mentem. Gerinckörnyéki érzéstelenítőt adtak, aminek köszönhetően a műtétből semmit nem éreztem. Ráadásul mielőtt a műtőbe vittek volna, kaptam “bátorítót”, ami valamiféle nyugtató lehetett, mert pár dolog kiesett a hordágyra kerülés és a műtőbe jutás eseményeiből. Anya mesélte el, miután vége lett a műtétnek. Ahhoz képest, hogy úgy gondoltam, hogy max 1-2 óráig leszek elzsibbadva, majdnem 8 óra kellett, mire tudtam normálisan mozgatni a tástyám. Érdekes érzés volt, mint mikor millió hangya mászik rajtad, és ezzel tonnás súlyúnak érzed a lábad. Mint amikor elzsibbad a láb, de annak néhányszorosa az érzés. Ahogy megérkeztünk egyébként aznap reggel, kaptam egy kórházi rucit, ami XXL volt, úgyhogy háromszor körbeért rajtam. Szemüvegben, smink nélkül jó esetben gimisnek néztek, aminek hangot is adott az egyik ápoló; “nagylánynak” hívott. Egy éjszakát bent kellett töltenem, de szerencsére kedden már mehettem haza. Kaptam gipszsínt, amit csak egy hét múlva hétfőn vettek le végleg. Attila előtte vasárnap érkezett hozzánk, szóval még láthatta, mennyit is szerencsétlenkedem a mankóval 😀 Az egy borzalmas dolog. A tenyerem már kb. fél óra után annyira fájt, hogy ha levágták volna, se éreztem volna semmit. Anya rakott a mankóra szivacsot, ami azért elég sokat jelentett. Hétfőtől kezdve aztán tornáztatnom kellett, hogy terheljem. Pont ott hajlik a láb, úgyhogy ez különösképpen fontos volt. 10-én aztán a varratokat is kiszedték, azóta pedig már szaladok is. 🙂 Habár még néha egy-egy mozdulatra érzékeny, mondjuk még seb van rajta, szóval ez talán normális is. Remélem, most már rendbe fog jönni, mert ennyire körülményes egy dolgot ritkán él át az ember.

Hétfő óta pedig oskola van. Az órarendem kissé fostalicska, ma pl. csak délután 4-re kell mennem… Ezért szerettem volna valami gyakornoki munkát, de egyelőre még nincs semmi hír. Most nem szeretném részletezni az órarendi káoszt, inkább elterelem a figyelmemet pl. azzal, hogy a nyárra gondolok 🙂

Most legyen is ennyi egyelőre. Nem ígérem, hogy gyakrabban fogok írni ide, de annyi biztos, hogy még jelentkezem 🙂

Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

utolsó

Cső Drágáim!

Elérkezett az a nap, amikor Gabika újból egyedül van itthon. Mármint Budakeszin. Az elmúlt egy hétben Harasztin időztem jó napokat, közben pénteken 4-esre vizsgáztam es. A szigorlatom is 4-es lett, amit picit sajnálok, de aber was. Már csak a most csütörtöki kell. És semmi kedvem. A gondolataimat többnyire a közelgő nyár tölti meg, hogy megyünk Balatonra, leszünk otthon, leszünk itt is. Szilviék hívtak Miskolcra, Géza meg Tiszaugra, hát-hát. Kéne, kellene! Rákót szerintem kihagyom idén. Hogy miért? Ezt most hagyjuk. Épp elég gyomorgörcsöt okoz így is, hogy pénteken hajnalban fog hazamenni. Nem tudom, miért váltja ki belőlem ezt az érzést. Őszintén szólva annak sem örülök, hogy Rákóra megy. De mindegy is. Próbálok nem foglalkozni vele, és eszerint élni és gondolkodni:

“Az Istenre-hagyatkozás azt jelenti, hogy nyugodtan becsukjátok lelketek szemét, és átadjátok magatokat nekem, hogy fölvegyelek a karomba, és átvigyelek a túlsó partra, mint egy anya az alvó kisgyermekét.”

Egyelőre még nehezen megy, de igyekezni fogok.

Szóval jó nyárnak nézünk elébe, remélem, az is lesz. De addig még hátra van egy vizsga, amihez egyáltalán nincs kedvem. Vagy ezt már mondtam? Lehetséges. De akkor sincs kedvem hozzá. Ennek a blognak sincsen semmi értelme, csak húzom az időt. De ez nem gond.

Megyek is, mert baj lesz.

Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése