Sieben Tage

Kedveskéim!

Bizony, már csak 7 nap. 1 hét múlva ilyenkor már Budapesten vagyok. Talán most kellene valami összefoglalót írnom az elmúlt 4 és fél hónapról, de őszintén szólva nem is tudom, hol kezdjem.

Amikor kijöttem, teljesen másképp képzeltem el az egészet. Sokkal több mindent szerettem volna itt kint csinálni, mint amit végül sikerült. De azért nem panaszkodom. Úgy érzem, hogy a németem ha annyira nem is, mint szerettem volna, de azért javult. Így már kicsit biztosabb tudással megyek októberben (terveim szerint) nyelvvizsgázni. Ami a földrajzos tanulmányaimat illeti: igazából sok újdonságot nem tanultam, kivéve persze a sok német kifejezést, amiket a két zh-ra tanultam meg, plusz a terepgyakorlaton hallott szavakat. Hogy mindez mennyire fog segíteni pl. lediplomázni? Ez jó kérdés. Valószínűleg semennyire, de ugye ilyet nem szoktunk mondani, mert mindennek van valami haszna, így talán az itt tanultaknak is. Az itt eltöltött idő alatt sokkal önállóbb lettem, hiszen ugyan már otthon is 5 évet egyedül voltam Pesten, de magyar nyelven mégis csak jobban meg tudom értetni magam. Így azért ez elég nagy kihívás volt nekem, és persze nehézség is. Főleg, amikor valamiért nem értették meg a németek a németem, pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy jól mondtam. Csak nekik nem az a lényeg, hogy jól mond, hanem hogy mondj valamit, és lehetőleg gyorsan. A nyelvtan már teljesen lényegtelen. Azért mindez eléggé rosszul érintett lelkileg, de a vége felé már kezdtem megszokni. Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy a tanulás mellett sok tapasztalatot szereztem, és lassacskán kezdtem felfogni, hogy nem kell annyira félni attól, ha németül kell beszélni. Attilával való utazásaink miatt jó párszor kellett a vonatok miatt itt-ott beszélnem, és főleg Franciaországban jöttem rá, hogy annyira nem is vagyok béna. Persze gyakorolni kellene még sokkal többet, sőt, itt is kellett volna ennél többet beszélnem. De sajnos – vagy nem sajnos, de – kimaradt az életemből az itteni bulizás, ahol még több embert megismerhettem volna, és akikkel akár még beszélhettem is volna németül. Az első héten voltam valami kocsmában az információs napok utolsó estéjén, de olyan hangzavar volt, hogy hamar leléptem. Pedig egy-két bulira még el is mentem volna amúgy, ha nem este 10-kor kezdődik az összes. Hanem mondjuk 8-kor, és még az utolsó busszal/villamossal haza tudok jönni. De így… Ha 10-re mész, kiröhögnek. Ja, nem is, mert nincs ott senki. Na, sebaj. De legalább a Boden-tónál voltam, kétszer is, másodjára Attilával. Plusz a Fekete-erdőben Annával meg egy rakat némettel terepgyakorlaton. Nem mellesleg a kettes kirándulásaink Attilával Colmarba, Baselbe, illetve a majdnem-sikerült-eljutni-a-Zugspitze-hez. Tudjátok, még pár héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy ha még egyszer kezdhetném, nem pályáznám meg az ösztöndíjat, és nem jönnék ki. De most úgy érzem, hogy nem volt hiába, hogy kijöttem, valószínűleg sok mindenből kimaradtam volna, és ha nem is lett 500 ismerősöm és ugyanennyi öribarim, mint kb. mindenkinek, akik Erasmuson voltak, de mégis olyan tapasztalatok értek, olyan dolgokat tanultam meg, amik talán még jól jönnek a jövőben. Azért sokszor nehéz volt, sokszor egyedül voltam, sokszor kedvem lett volna azonnal hazamenni, de amikor mentem valahova, akár villamossal útközben, akár a Hauptstraße-n sétáltam, eszembe jutott, hogy a francba is, milyen szép már. Tudjátok, ezért mindenképp megérte. A főzésről és a fagyiról nem is beszélve 😉

Eruthaliel
Reklámok
Kategória: Kategorizálatlan | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s