Sieben Tage

Kedveskéim!

Bizony, már csak 7 nap. 1 hét múlva ilyenkor már Budapesten vagyok. Talán most kellene valami összefoglalót írnom az elmúlt 4 és fél hónapról, de őszintén szólva nem is tudom, hol kezdjem.

Amikor kijöttem, teljesen másképp képzeltem el az egészet. Sokkal több mindent szerettem volna itt kint csinálni, mint amit végül sikerült. De azért nem panaszkodom. Úgy érzem, hogy a németem ha annyira nem is, mint szerettem volna, de azért javult. Így már kicsit biztosabb tudással megyek októberben (terveim szerint) nyelvvizsgázni. Ami a földrajzos tanulmányaimat illeti: igazából sok újdonságot nem tanultam, kivéve persze a sok német kifejezést, amiket a két zh-ra tanultam meg, plusz a terepgyakorlaton hallott szavakat. Hogy mindez mennyire fog segíteni pl. lediplomázni? Ez jó kérdés. Valószínűleg semennyire, de ugye ilyet nem szoktunk mondani, mert mindennek van valami haszna, így talán az itt tanultaknak is. Az itt eltöltött idő alatt sokkal önállóbb lettem, hiszen ugyan már otthon is 5 évet egyedül voltam Pesten, de magyar nyelven mégis csak jobban meg tudom értetni magam. Így azért ez elég nagy kihívás volt nekem, és persze nehézség is. Főleg, amikor valamiért nem értették meg a németek a németem, pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy jól mondtam. Csak nekik nem az a lényeg, hogy jól mond, hanem hogy mondj valamit, és lehetőleg gyorsan. A nyelvtan már teljesen lényegtelen. Azért mindez eléggé rosszul érintett lelkileg, de a vége felé már kezdtem megszokni. Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy a tanulás mellett sok tapasztalatot szereztem, és lassacskán kezdtem felfogni, hogy nem kell annyira félni attól, ha németül kell beszélni. Attilával való utazásaink miatt jó párszor kellett a vonatok miatt itt-ott beszélnem, és főleg Franciaországban jöttem rá, hogy annyira nem is vagyok béna. Persze gyakorolni kellene még sokkal többet, sőt, itt is kellett volna ennél többet beszélnem. De sajnos – vagy nem sajnos, de – kimaradt az életemből az itteni bulizás, ahol még több embert megismerhettem volna, és akikkel akár még beszélhettem is volna németül. Az első héten voltam valami kocsmában az információs napok utolsó estéjén, de olyan hangzavar volt, hogy hamar leléptem. Pedig egy-két bulira még el is mentem volna amúgy, ha nem este 10-kor kezdődik az összes. Hanem mondjuk 8-kor, és még az utolsó busszal/villamossal haza tudok jönni. De így… Ha 10-re mész, kiröhögnek. Ja, nem is, mert nincs ott senki. Na, sebaj. De legalább a Boden-tónál voltam, kétszer is, másodjára Attilával. Plusz a Fekete-erdőben Annával meg egy rakat némettel terepgyakorlaton. Nem mellesleg a kettes kirándulásaink Attilával Colmarba, Baselbe, illetve a majdnem-sikerült-eljutni-a-Zugspitze-hez. Tudjátok, még pár héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy ha még egyszer kezdhetném, nem pályáznám meg az ösztöndíjat, és nem jönnék ki. De most úgy érzem, hogy nem volt hiába, hogy kijöttem, valószínűleg sok mindenből kimaradtam volna, és ha nem is lett 500 ismerősöm és ugyanennyi öribarim, mint kb. mindenkinek, akik Erasmuson voltak, de mégis olyan tapasztalatok értek, olyan dolgokat tanultam meg, amik talán még jól jönnek a jövőben. Azért sokszor nehéz volt, sokszor egyedül voltam, sokszor kedvem lett volna azonnal hazamenni, de amikor mentem valahova, akár villamossal útközben, akár a Hauptstraße-n sétáltam, eszembe jutott, hogy a francba is, milyen szép már. Tudjátok, ezért mindenképp megérte. A főzésről és a fagyiról nem is beszélve 😉

Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

15 Tage

Kedveskéim!

A mai napon kívül már csak 15 nap, és otthon vagyok. True story.

Az igazat megvallva amióta nincs egyetem, eléggé unalmasan telnek a napjaim. A múlt héten befejeztem az Így jártam anyátokkal 7. évadát, és nem mellesleg 2 zh-t is írtam, csak az eredményekre várok – nem éppen bizakodón. Elég nehezek voltak, főleg egy nem-németnek. Sőt, a geomorf. még a németeknek is szerintem. Volt egy lány előttem, aki ült felette vagy 20 percet, lapozgatta, majd üresen beadta. Fura neve volt, de nem hiszem, hogy cserediák/Erasmusos lett volna, mert nem szólt a tanárnak zh előtt a szótárhasználatról stb. Mint ahogy én tettem. A drága lelkem még a “zh előtti beszéd”-ben közölte is, hogy csak nekem lehet használni segédeszközt: szótárat. Kicsit sem volt ciki, minden szem rám meredt, legalábbis ezt éreztem. Persze lehet, hogy nem is. A lényeg, hogy piszok nehéz volt. A térképészet annyira nem, de azért ott is voltak kritikus pontok a dolgozatban. Remélem, kegyesek lesznek hozzám.

Múlt héten pénteken strandoltunk Annával, meg elvileg az ismerőseivel, akiket sehogy sem tudott elérni, csak a nap “majdnem-végén” botlottunk beléjük. Amikor átköltöztünk a helyükre, közölték, hogy épp indulnak is. Mi meg otthagytuk a csudijó helyünket, és letelepedtünk a gyökerekre. Mármint a fa gyökereire. De egy óra múlva fel is hagytuk, kezdett fújni a szél, és így a vízbe sem volt kedvünk már visszamenni. Eredetileg ma is mentünk volna, de tegnap este visszamondtam, és jól is tettem: nem volt valami nagymeleg ma, többször eltűnt a Nap, és amikor vásárolni indultam 10 után, konkrétan fáztam az árnyékban. Aztán persze hazafele már melegem volt, de jobb, hogy nem kockáztattam. Végül Anna sem ment, mint kiderült az üzenetéből.

Tegnap egyébként állatkertben voltunk. Itt, Heidelbergben. Gyakorlatilag a Neckar választja el a kollégiumtól, csendes időben egyszer hallottam az állatokat (valószínűleg oroszlán vagy tigris lehetett). Nagyon tutin megcsinálták az egészet, az egyetlen, ami nem tetszett, hogy nekem olyan össze-vissza volt az egész. Semmi tematika az állatok elhelyezését illetően. Persze ezt nem lehet felróni nekik, így is tök jó, hogy egy nem túl nagy városnak van állatkertje, mégpedig ekkora!

Az elkövetkezendő napjaimba belegondolva egy siralmas kép tárul elém. Na, jó, nem, mert még egy házit meg kell írnom hétfőig, illetve munkákra kell jelentkeznem. Csütörtökön elvileg kirándulunk Melindával, lehet, hogy mások is csatlakoznak hozzánk, majd még addig kiderül. Az úticél még kétséges, igazából nekem mindegy, csak mászkáljunk. 🙂

Az elkövetkezendő két hétben mindenféle ügyes-bajos ügyeket is intéznem kell. Bank, egyetem, önkormányzat, nem beszélve az ajándékokról – na nem kell nagy dolgokra gondolni. 🙂 Valahogy Handke-t is el kéne érnem, de valószínűleg épp nyaral, de ha nem is, akkor sem hiszem, hogy az én “kis” problémám érdekelné. Mármint a tárgyelfogadás odahaza. De hagyjuk is ezeket.

Ami az eladásra szánt dolgaimat illeti, azt hiszem, a nyakamon maradnak. De talán nem is baj, mindig jól jönnek, és nem mellesleg emlékek.

Most egyelőre ennyi jutott eszembe, majd írok még. Valamelyik nap versíráson törtem a fejem, de az egyetlen mondat, amit kitaláltam, olyan csöpögős volt, hogy feladtam. Ráadásul már el is felejtettem azt a gondolatot, úgyhogy azt hiszem, ez tényleg annyiban marad.

Eruthaliel

 

 

 

Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

4 Woche

Megint el akartam sütni az “érkezésemre 4 hét múlva számítsatok, nyugat felől“, de aztán láttam, hogy ezt az előző bejegyzésben már – ha nem is így -, de elsütöttem. Szóval a lényeg, hogy 4 hét múlva ilyenkor már javában úton leszek, elvileg 3/4 5-re ér be a vonat a Keleti pu-ra.
Jövő héten 2 zh-t is fogok írni, egyet kedden, a másikat meg csütörtökön. Kicsit para a dolog, mert mégiscsak németül van, németül is kell majd írnom… Azért remélem, nem lesz olyan vészes, és legalább egy 4,0-t (vagyis 2-est) össze tudok szedni.
A héten kedden ment haza Attila, és utána megint olyan űrt éreztem, főleg esténként. A Vele eltöltött több mint 2 hét hihetetlen jó volt – még a meghiúsult kirándulás és a “nem mondhatnám, hogy jó idő van” ellenére is. Tudniillik nem jutottunk el a Zugspitze-hez az előző napi hatalmas vihar miatt, de legalább Ulmban 6 órát álltunk, és előtte már bezsebeltünk egy 1 órás késést. Aztán amikor Münchenbe értünk, a “még pont jó lenne vonatunk” nem indult, a következővel meg nem lett volna értelme elmenni. Így hazajöttünk. Szerencsére a többi kirándulás zökkenőmentesen ment, eltekintve az idegeskedéseket. Többnyire az idő is kedvezett nekünk, Colmarban is kisütött a Nap, és a nap végére én le is égtem 😀 Konstanzban pedig csak akkor kezdett el szakadni az eső, amikor már mindent megnéztünk, sőt, még Donaueschingenben is le tudtunk szállni, hogy megnézzük a Duna-forrást. És természetesen alighogy visszaértünk az állomásra, elkezdett esni 🙂 De ez így pont jó volt.
Azt mondanom sem kell, hogy új szövegeket találtunk ki, ami egy ismeretlen francia lánynak köszönhető a vonaton. Utólag is köszönjük neki. Amikor Ulmban álltunk, már annyira készek voltunk, hogy minden hülyeségre vevők voltunk. Már a vonatút elején feltűnt egy fazon, akit Attila csak Dávid Kornélnak hívott. Főleg azért, mert olyan magas volt, hogy le kellett hajolnia az ajtónál. Nagy valószínűséggel bliccelt az emberünk, mert folyamatosan mászkált, leste az ajtókat, és egy-egy megállónál lelépett, át egy másik kocsiba, vagy wc-re, ki tudja. Ilyenkor persze eszébe jut az embernek a bkv-s “izzad, remeg?” szöveg, amit nyilvánvalóan mi is mondogattunk 😛 Na, de visszatérve a francia lányra. Mögöttünk ült, és hosszú perceket telefonált, természetesen franciául öeeeö. Minden második szava az “oe, deka” volt, ami annyira megtetszett nekünk, hogy utána folyton ezt mondogattuk.
A colmari kirándulás után már tapasztaltak lettünk, és a nem érvényesített strasbourgi jegyet visszaváltottam a neten. Ugyanígy a baselit is elintéztem, mert oda meg érvényes a Baden-Württemberg-Ticket – amit még a jegyek lefoglalásakor nem tudtunk. Amivel persze jól megjártuk, mert nem minden vonaton lehet ám azt használni. Így kb. 3 átszállással és este fél 6-ra értünk Baselbe a fél 4 – 4 helyett. De jó is volt ezt így, mert a visszafele vonat meg este 9 után indult, és így is lejártuk a lábunkat – plusz 2 óra alatt meg még többet mentünk volna. Belegondolni is rossz. Így is szenvedtünk a hát- és lábfájástól, mint valami idős házaspár. 😀
Azért ezeknek a kirándulásoknak voltak ám tanulságai. Leginkább az, hogy mielőtt lefoglalsz egy jegyet, nézz utána, hátha van olcsóbb lehetőség. Illetve ne tervezd meg a napodat álomszerűen, mert nem úgy fog történni, ahogy szeretnéd. Na persze ez visszafele is érvényes, mert amikor kb. semmit nem terveztünk meg, akkor meg az volt a baj 😀 De akárhogy is, együtt voltunk, és ez a lényeg. 🙂
Attila szerencsére itt maradt még a születésnapomon is, így aznap nem egyedül ücsörögtem a szobámban, bámulva a 4 falat, hanem Vele voltam, és vásároltunk a Hauptstraße-n. Plusz még a hétvégén csináltam gyümölcstortát, ami egész finom volt, ahhoz képest, hogy tortaalapból készült, és paráztam, hogy nehogy megromoljanak a gyümik rajta. De esélye se lett volna, mivel a felét még aznap betoltuk, a másik felét beraktuk a hűtőbe, és másnap ettük meg 😛 A kis cuki meg hozott egy gyertyát, úgyhogy el is tudtam fújni, és kívántam is 😉
Aztán kedden reggel Attila hazament a 9-es vonattal, én meg próbáltam – próbálom – folytatni az itteni életet. Leginkább úgy, hogy tanulok. Fúj. De ha a jövő hétnek vége van, utána elvileg már csak egy zh lesz valamikor, de azon kívül meg vége. Ja, plusz egy beadandó, de az nem vészes. Szeretnék valamit most már tényleg keresni a szakdogámhoz, bár már egyre jobban kezdek lemondani róla. Annyira nem így képzeltem el ezt az egészet, ilyen szerencsétlenül. Ha nem találok jó térképeket és cikkeket, akkor tuti, feladom, és majd otthon kitalálok valamit – remélhetőleg Nagybé segítségével.
Most ennyi is lenne belőlem, megyek ebédelni. Képeket majd feltöltöm a picasa-ra, hogy lecsekkoljátok mindet 😉
Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

Übermorgen

…érkezésemre augusztus 19-én számítsatok, nyugat felől. Attila már megvette a jegyet is, úgyhogy ez már teljesen biztos. Sajnálom, hogy hazamegyek? Nem. Őszintén szólva otthon teljesen másnak képzeltem el ezt az egészet, pl. a német tudásom fejlődését, ismerősök találását, órák menetét. Ehhez képest a németem nem fejlődött annyit, mint szerettem volna, az ismerőseim számáról nem is beszélve. Az egyetemi óráim meg BSc-sek, így többnyire csak annak tudok örülni, hogy az összes eddig megtanult anyagot most megtanulhatom németül is. Juhú. Néha-néha kedvem lenne kiegészíteni a tanárt pár plusz dologgal. Ma pl. Hydrogeographie-n a száraz területekről volt szó, és nem említette meg, hogy a Namíb- és az Atacama-sivatag extrém terület, mik a különbségek… Jaj, hiányoznak Nagybé órái.
Übermorgen kommt Attila 🙂 Addig viszont még vásárolnom kell jó pár dolgot, takarítani, meg nem ártana a július 19-én esedékes referátumomra olvasni… Amihez természetesen semmi kedvem, csakúgy mint a szakdolgozatom megírásához. Nem is írásához, a kutakodáshoz. Régen írtam már ide, és arra sem emlékszem már, hogy mit, de a lényeg, hogy nincs témavezetőm itt kint, magam oldom meg, ahogy tudom. Talán egy tanár tud majd a térképek ügyében segíteni, de neki írnom kéne emiatt. Mindenesetre elég uncsi, valamiért azt vártam, hogy majd az ölembe pottyannak a szakcikkek, és csak olvasnom/fordítanom kell. Kedvem lenne néha feladni, és majd otthon valamit kitalálni. Írnom kéne Nagybének. Munkával kapcsolatban is. Hátha tud valamit.
Az albérletes embernek tegnap írtam mélt, még semmi válasz, kíváncsi vagyok, mit fog reagálni.
Lassan le kéne innen lépnem, mert 3/4-kor találkozunk Annával, megyünk a Lesekreis-ra, aminek szerintem semmi értelme. A héten amúgy sincs kedvem semmihez, csak a pénteken jár az agyam. Nem is tudjátok, mennyire várom már. Jobban, mint gyerekként az ünnepeket. Ennél már csak az esküvőnket várom jobban. Na, majd egyszer az is eljön. 🙂
Szóval e rövidke bejegyzés után búcsúzom, majd a kirándulásainkról is lesznek képek, amiket picasa-n megtekinthettek. Most viszont visszatérek az extrém hidrológiai események sorai közé.
Legyetek jófélék!
Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

Kirándulások

Jaj, hát miért nem szóltok, hogy megint nem írtam egy ideje?
Bár valószínűleg Ti is annyira elfoglaltak vagytok ezzel a vizsgaidőszakkal, mint én az egyetemi és személyes dolgokkal.
Legutóbbi jelentkezésem óta három nagyobb dolog is történt. Elsőként az, hogy lefoglaltuk a vonatjegyeket Attilával! A kis cuki Deutsche Bahn már el is küldte azt, amit postán rendeltem, elég gyorsak voltak. A többit meg kinyomtattam, hogy el ne felejtsem. Jaj, már csak 25 nap!
A másik két esemény egy-egy kiránduláshoz kapcsolódik. Az egyik ugyanis valóban az volt, a Bodeni-tóra mentünk. Szervezett út volt, ráadásul megnyertük az információs napon, szóval ingyé mehettem. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, végig sütött a Nap, egy picit le is égett a karom. A tó és a környék iszonyat szép, a víz olyan kék, mintha tenger lenne. Nem is beszélve a vitorlásokról. Aj, úgy visszamennék! A másik út nem is igazán kirándulás volt, hanem terepgyakorlat. Ennek és a jegyzőkönyv készítésének tudatában nem is készült olyan sok felvétel rólam, inkább csak a tájról. Dehát ugye az sokkal szebb is volt, mint én. 5 napot voltunk Neustadt-Titisee nevű településen elszállásolva, és mindig innen indultunk napi utunkra. Elég sokat mentünk minden nap ahhoz képest, hogy csak a szerdai napot ígérték nagy túrának. De megérte. A németek tök jó fejek voltak, csomóan kérdezgettek minket Annával, hogy honnan jöttünk, meddig maradok, hogy tetszik Heidelberg stb. A szokásos, de mégis udvarias kérdések. Két német lánnyal voltunk egy szobában, akik szintén tök aranyosak voltak. Anna sajnos minden éjszaka horkolt, ráadásul elég durván és hihetetlenül mély hangon, nem is igazán tudtam pihenni egyik nap sem. Péntekre már annyira fáradt voltam, hogy minden egyes alkalommal elaludtam a buszon. 310 képet csináltam, amiket picasa-n megtaláltok 🙂 Hogy mi lesz a jegyzőkönyvvel? Szerencsére az egyik szobatársunk odaadta a jegyzetét, így abból meg a neten való böngészésből össze tudjuk hozni. Egyébként ha ez nem lenne, nem tudom, mit csinálnánk, mert kb. 50-60%-ot érthettünk az egyes előadásokból. Bár voltak jobb pillanataim, de átlagban nem hiszem, hogy több százalékot mondhatnék.
Visszatérve a terepgyakorlatról belevetettem magam az álláskeresésbe, hiszen szeptembertől valamit kezdeni kellene magammal. Most épp a motivációs levelemmel bajlódom, nincs még teljesen kész. (Ja, meg persze épp ebédet is főzök) Annyira jó lenne valami jó munkahelyet meg albérletet is találni. Na, de majd elválik! A szakdolgozatom ugyanott tart, ahol hónapokkal ezelőtt: sehol. Írtam egy szívhez szóló levelet még május elején két itteni tanárnak, hogy segítsenek, legyenek oly kedvesek, de egyik sem válaszolt. Délután a terepgyakorlatot vezető tanárnak fogok írni, vele van egy előadásom is, remélem, segíteni fog legalább elindulnom. Nem akarom én itt megírni az egészet, az is bőven elég lenne, ha adatokat, információkat gyűjthetnék, amiket majd otthon feldolgozhatok. Csak kezdjem már el végre! Sokszor eszembe jutott mostanában, hogy ősszel kellene végeznem, csak nem tudom, hogy nem késtem-e le a záróvizsga-jelentkezést. Vagy erasmusosoknak van-e ilyen kiváltság, hogy jelentkezhetnek szeptemberben is. Jó lenne. És így az a veszély sem állna fenn, hogy módosítják a záróvizsga tételeit, amik egyébként borzalmasak. Vannak közös tételek a tájkutatókkal (megjegyzem, a másik két szakiránynak nincsenek közös tételeik), amiknek a fele táj, és kb. alig vagy semennyit nem tanultunk róluk. Mondhatnám, hogy remek, de igazából elkeserítő. Remélem, azért Juci, Anna és Botond sem húzza ki ezeket. Meg persze majd én sem…
Az Erasmus-ösztöndíjamra még 10 napot várnom kell, ami azért elkeserítő, mert a kollégiumi díjat még nem fizettem ki. A májusit sem. Pedig időben leadtam minden papírt, csak a központban ültek felette…
Most hirtelen nem is jut eszembe semmi más, amit mondhatnék, így zárom soraimat, és megyek főzni 🙂
Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

május 13-ra

Drágaságaim!
Még vasárnap szerettem volna írni, de ez a beadandó annyira szar … lekötött, hogy elmaradt. De miért is akartam volna én pont vasárnap írni? Nagyon egyszerű. Május 13-a volt, ráadásul vasárnap, és fél évvel november 13-a után. Nem rémlik, hogy említettem volna ezen a felületen az aznapi eseményeket, de most megteszem. Rövidített verzióban 🙂
Kitaláltam, hogy legyen Attilával egy “első randink”. Tudjátok, olyan igazi, merthogy ez valahogy nálunk kimaradt. Így lett megszervezve a november 13-a, Attila által, mert én semmit nem tudtam, meglepetés volt az egész nap. Mise után a Batthyány tér felé mentünk, amikor a HÉV felé indultunk a mozgólépcső után, már gyanakodtam 🙂 Mert olyan sokszor felhoztam, hogy milyen jó lenne majd egyszer visszamenni Szentendrére. És vissza is mentünk 🙂 Amikor leszálltunk a HÉV-ről, folyton kérdezgette, hogy nem vagyok-e éhes, de én nem voltam. Igazából egész nap ilyen stresszes érzés volt bennem, nem értettem, miért. Elsőrandi-stressz? Fura volt. Aztán felsétáltunk a katolikus templomhoz, majd félrehívott, ahol épp nem volt senki, és a kabátja belső zsebéből elővett egy kis fekete dobozkát… Gondolhatjátok, hogy meglepődtem 😀 Bár mi tagadás, előző este eszembe jutott, hogy talán… Lehet, hogy emiatt is voltam stresszes aznap. Bár igazából gyorsan el is vetettem ezt a gondolatot, hiszen annyira hihetetlennek tűnt. Ja, igen, a lényeg. Természetesen igent mondtam 😀 Februárban meglettek a karikagyűrűk is, hivatalos eljegyzést pedig akkor tartunk, ha hazamentem. Esküvő? Ez egy jó kérdés. Sajnos (vagy nem sajnos, de) munkafüggő. Ha visszamegyek, dolgoznom kellene. Remélem, sikerül is.
És hogy mindezt miért is akartam elmesélni vasárnap? Mert aznap voltunk fél éves jegyesek 🙂 Küldtem Neki haza ajándékot, nagyon édi volt, ahogy mutatta webkamerán 🙂 Na, jó, kezdek csöpögős lenni 🙂
Azt hiszem, ennyit is szerettem volna megosztani Veletek.
Majd még később jelentkezem!
Eruthaliel
 
Ui.: Megcsinálták a wc-t! Juhúú!
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése

15 fok

Kedveskéim!
Igen, kb. 15 fok lehet kint, vagy még kevesebb. Ahhoz képest, hogy tegnap meg csütörtökön 30 volt… Mikre nem képest egy kis frontocska. Na, a lényeg viszont az, hogy újra jelentkezem, bár megint elég sok idő telt el a legutóbbi írásom óta, de próbálom gyűjteni az impulzusokat meg információkat, hogy ne két sor legyen a mondandóm. Remélem, megértitek 🙂
A múlt héten sikeresen leadtam a Learning Agreement-et Handke-nek, aki fel is adta Gábornak postán – mint kiderült. Merthogy a héten kedden Cséfalvay Zoltán előadása után odamentem Handke-hez, hogy feladta-e már a levelet, vagy még nem. Nem igazán volt képben, először azt akarta, hogy menjek be hozzá holnap, hogy aláírja, de mondom, már aláírta, és azt mondta, hogy majd ő feladja Budapestre. Kicsit összerezzent, majd azt mondta, hogy ja, igen, holnap feladja. Na, mondom, remek, még jó, hogy szóltam. Erre hazajövök este, nézem a méljeimet, és látom, hogy Gábor írt, hogy megérkezett a levél. Ennyit arról, hogy Handke tudja, ki vagyok és miről is kérdeztem 😛 A lényeg, hogy otthon van, és az ösztöndíj utalása folyamatban…
Múlt hét pénteken mostam megint, most kicsit lazábbra vettem a dolgot, olyannyira, hogy otthagytam a mosást, hadd szórakozzon magával, és feljöttem reggelizni. Majd egy óra múlva visszamentem, és látom, hogy nyitva van az ajtó. Kicsit kiakadtam, mert teljesen abban a hitben voltam, hogy csak én moshatok, ha nálam van a kulcs. De úgy látszik, mégsem, mert két leányzó épp a harmadik gépbe pakolt, és szomorúan tapasztalták, hogy a másik kettő foglalt. Aztán gyorsan segítettem rajtuk, mert épp lejárt a világos adag. Tényleg meglepődtem, hogy volt ott valaki, bár ez annyira nem fog visszatántorítani attól, hogy ugyanúgy reggel 7-kor menjek mosni, és ugyanúgy otthagyjam, és feljöjjek enni. Csak nem lopják már el e.
Pénteken fehérjeoldást is kellett volna csinálnom a kontaktlencsémmel, amit elfelejtettem, és szombaton szerettem volna. Igen ám, de a tablettáimat nem találtam, illetve a mai napig nem találom, így 99,99%, hogy otthon hagytam őket…
A múlt hét péntek amúgy elég jó volt, délután bementem a “városba” (ez annak a része, de értitek, a BELVÁROSba), hogy elnézzek az Alverde üzletbe, meg bóklásszak. Az Alverde üzlet iszonyat jó, én azt hittem, hogy ott csak ilyen kozmetikumokat lehet kapni, mint a DM-ben, de igazából minden van. Kaja, pia, babaétel, kozmetikumok stb. Viszonylag kicsi az üzlet, de mégis szinte mindent megtalálni, és a bolt előtt meg rengeteg bicikli volt, ami arra enged következtetni, hogy ezek a németek igenis komolyan veszik a “bio” szót. Ami persze értékelendő. Ezután bementem a New Yorkerbe, amit amúgy otthon annyira nem szeretek, mert mindig drágállom a dolgokat, és őszintén szólva itt sem volt feleannyi egy felső, de sokkal többfélék vannak, mint odahaza. Sőt ugyanezt tapasztaltam a H&M-ben is, ami kétszintes, és rengeteg dolog van, amik otthon nincsenek is. Végül a New Yorkerben vettem 4 felsőt, így születésnapi ajándék gyanánt. Ami ugyan még messze van, de ha most volt ilyen lehetőség…
A héten hétfőtől átkerültem B2-re! Egyelőre kicsit nehéznek érzem, de még bele kell rázódnom. Viszont legalább tanulok valamit, ami sokkal jobb, mintha nem tenném. Persze ez elég nyilvánvaló. Elég sok házit kapunk, aminek a megoldása nem 5 percet vesz igénybe, mint B1-en, így már megérte, hogy bekerültem. A tanárnő folyton pörög, így nem punnyad az óra, szóval teljesen jó, tetszik a dolog 🙂
Végül szeretnék egy kis beszámolót tartani a szint lányairól. Nem sok mindenkit ismerek, eddig csak Marie-val, és egy orosz lánnyal beszélgettem (vele is csak anno a net miatt, Marie-val viszont tegnap összefutottam hazafele, és egész jól elbeszélgettünk), de vannak sztereotípiák, amiket a wc-használatból vontam le. A nagyon erős típus folyton leszakítja a kéztörlőt, és természetesen csak úgy lehet ezt megcsinálni, ha a takarítónők kicserélik. A nagyon gyenge típus képtelen elzárni normálisan a csapot, így az folyton csöpög, amit nyilván nekem kell elzárnom, mert – a nagyképűséget most hagyjuk – más nem tenné. A lehajtom a wc fedelét, mert jó fej vagyok típussal alapvetően nem lenne gond, mert otthon én is mindig lehajtom, de itt… Örülök, ha nem kell hozzáérnem a wc-hez. Nem gány az egész, de értitek, nem olyan tiszta, mint otthon, és nincs gusztusom hozzáérni. A wc-papírgurigát nem cserélem ki típus meg olyan, hogy elhasználta a papírt, otthagyja a tartóban, és az újat persze megkezdi, de azt a mosdókagylóra rakja. Bacihalom. És ki rakja a helyére? Persze, hogy én. A nem használom a wc-kefét típus egyszerűen gusztustalan, nem is értem, miért jó ez neki, hogy otthagyja a kakimaradékot (remélem, senki nem eszik most). A wc-témánál maradva tegnap egyébként bedöglött a szinten a női wc. Nem lehet lehúzni, de persze ez a lányok többségét nem zavarja, mert nyugodt szívvel használják. Mintha pottyantós lenne. Nem irigylem az azon a részen lakókat. Én feljárok a 6. emeletre, mert hihetetlen módon női wc-t nem találtam másikat, de férfi van. Ki érti ezt? Mert hogy én nem, az tuti. Az ötödik emeleti históriát olvastátok.
Most pedig szíves engedelmetekkel elhúzok innen, egyrészt fel kell raknom a brassóit főzni (nyamm), másrészt a beadandómat is írnom kellene tovább. Olyan 10 oldalnál tartok kb., és egy ábra van benne. Még kellene legalább 7, de az szerintem menni fog, mert még Heidelbergről lesz egy egész fejezet, amiről meg egy van egy könyvem – lefényképezve. Szóval legyetek jók, én elköszönök, majd még jelentkezem!
Eruthaliel
Kategória: Kategorizálatlan | Megjegyzés hozzáfűzése